2021. november 3. szerda:

RB Leipzig- PSG 2-2:

Hosszú idő után ismételten sikerült pontot szereznie a német együttesnek a Bajnokok Ligájában. A hazaiak egy sikeres helyzetkialakításnak köszönhetően már a 8. percben megszerezték a vezetést, ezt követően büntetőrúgáshoz jutottak, amit sajnos nem sikerült értékesíteni. Ugyan a vendégek 2 találatot szereztek az első félidőben, a lipcseiek a mérkőzés utolsó percében ismételten kiharcoltak egy tizenegyest, amit Szoboszlai Dominik értékesített. Gulácsi Péter végigjátszotta a találkozót, Willi Orbán 46 percet játszott, míg Szoboszlai Dominik az 59. percben állt be. (Mindhárman RB Leipzig játékosai)

Gólszerzők: Nkunku 8’ Szoboszlai 90+2’ (Büntetőből) ill. Wijnaldum 21’ 39’

2021. november 4. csütörtök:

Austin FC- Sporting Kansas City 3-1:

Sallói Dániel együttese az Austin otthonába látogatott el. A találkozón hiába birtokolták többet a labdát a vendégek, a hazaiak háromszor is eredményesek tudtak lenni, ezzel pedig megnyerték a találkozót. Sallói Dániel (Sporting Kansas) végigjátszotta a találkozót.

Gólszerzők: Driussi 1’ Cascante 22’ Stroud 60’ ill. Russell 65’

Omonia Nicosia- FC Basel 1-1:

Az Európai Konferencia-liga 4. fordulójában 1-1 döntetlent játszott Lang Ádám csapata. A papíron esélyesebb Basel az első perctől kezdve mezőnyfölénybe került és több helyzetet is sikerült kialakítania. Azonban a hazaik már az első félidőben megszerezték a vezetést és a vendégek nehezen tudtak csak egyenlíteni. Lang Ádám (Omonia Nicosia) a mérkőzés 15. percében állt be.

Gólszerzők: Kakoullis 16’ ill. Millar 57’

2021. november 5. péntek:

Gaziantep FK- Kasimpasa 2-0:

Nem sikerült jól Varga Kevin visszatérése. A török bajnokság 12. fordulójában Gaziantep otthonában lépett pályára. Hiába tudott dominálni a vendég együttes nem sikerült egyetlen egy helyzetet sem gólra váltani. Azonban a hazaik két gólt vágtak az ellenfél kapujába ezzel megnyerve a találkozót. Varga Kevin (Kasimpasa) a 68. percben lépett pályára.

Gólszerzők: Figueiredo 37’ Caulker 86’

2021. november 6. szombat:

Dunaszerdahely- SKF Sered 1-3:

A szlovák bajnokság szombati játéknapján borult a papírforma. Az esélyesebbnek bizonyult Dunaszerdahely alulmaradt a Sereddel szemben. A vendégek sokkal többször mezőnyfölényben voltak, a kaput eltaláló lövéseik is jobbnak bizonyultak. Oly annyira, hogy három gólt vágtak a Dunaszerdahely kapujába. Ezzel eldöntve a találkozót. Schäfer András végigjátszotta a találkozót, Hahn János az 59. percben lépett pályára, Szendrei Ákos nem volt keretben. Mindhárman a Dunaszerdahely játékosai.  

Gólszerzők: Krstovic 32’ ill. Morong 44’ 55’ Karrica 90’

VFL Bochum- 1899 Hoffenheim 2-0:

A frissen feljutó Bochum, győzelmet aratott a papíron erősebb Hoffenheim ellen. Hiába domináltak a vendégek, a hazaiak két remek helyzetnek köszönhetően megszerezték a vezetést és ezzel beállították a 2-0-ás végeredményt. Novothny Soma pedig megszerezte élete első Bundesliga gólját a Bochum színeiben. (64. percben állt be)

Gólszerzők: Novothny 66’ Pantovic 90+7’

RB Leipzig- Borussia Dortmund 2-1:

A sikeres BL döntetlen után, a bajnokságban is eredményes tudott lenni a Lipcse. Nkunku góljával már a 29. percben megszerezte a vezetést hazai csapat, amire a második játék részben Reus (Dortmund) válaszolt. Ezt követően Gulácsiék megfordították a találkozót, megnyerve ezzel a találkozót. Gulácsi Péter és Szoboszlai Dominik végigjátszotta a találkozót. Willi Orbán sérülés miatt nem lépett pályára.  

Gólszerzők: Nkunku 29’ Poulsen 68’ ill. Reus 52’

2021. november 7. vasárnap:

Hertha BSC- Bayer Leverkusen 1-1:

 A kieső helyen álló Hertha ismételten tudott pontot szerezni a Bundesliga 11. fordulójában. A hazaiak már az első félidőben megszerezték a vezetést és hiába próbálkozott a Leverkusen nem sikerült egyenlíteni és sokáig úgy tűnt a hazaiak nyerik a találkozót. Végül a vendégek egy remek helyzetkihasználásnak köszönhetően egyenlíteni tudtak. A mérkőzés 1-1-es döntetlennel zárult. Dárdai Márton (Hertha BSC) végigjátszotta a meccset.

Gólszerzők: Jovetic 42’ ill. Andrich 90’

Fenerbahce –Kayserispor 2-2:

Szalai Attila együttesének ismételten nem sikerült győzelmet aratnia ellenfele felett. Az első félidőben sikerült kiharcolni egy büntetőt, azonban nem sikerült értékesíteni a hazaiaknak. Ezt követően a vendégek 2 gólt szereztek. Úgy tűnt, hogy ismételten az ellenfél szerzi meg a három pontot. Azonban a véghajrájában a Fenerbahce is sikerült 2 találatot szerezni és ezzel otthon tudott tartani egy pontot. Szalai Attila (Fenerbahce) a kezdőben kapott helyet és 46. percben lecserélték.

Gólszerzők: Zajc 85’ Özil 90+9’ ill. Kolovetsios 39’ Gavranovic 61’

New York City FC- Philadelphia Union 1-1:

A New York City otthonába látogatott el Gazdag Dániel csapata a hétvégén. Ugyan a vendégeknek korán sikerült megszerezniük a vezetést és labdabirtoklásban is jeleskedtek. Azonban a második játékrészben a hazaiak egyenlíteni tudtak. A mérkőzés 1-1 döntetlennel zárult. Gazdag Dániel (Philadelphia Union) a kezdőben kapott helyet és a 65. percben lecseréltek.

Gólszerzők: Przybylko 26’ ill. Castellanos 53’

2021. november 8. hétfő:

Sporting Kansas City- Real Salt Lake 0-1:

A hétközi 3-0-s vereség után, hazai pályán sem jött össze a pontszerzés Sallóiéknak. Sporting számos helyzetet kialakított, kaput eltaláló lövésekben is jeleskedtek, azonban a vendégek a hosszabbításban megszerezték a vezetést és bezsebelték a 3 pontot. Sallói Dániel (Sporting Kansas) végigjátszotta a találkozót.

Gólszerzők: Kreilach 90+5’

San Jose Earthquakes – FC Dallas 1-1:

MLS záró napján csapott össze a San Jose és az FC Dallas. A papíron esélyesebb hazai együttes szerezte meg a vezetést, de nem sokkal később a Dallas válaszolni tudott rá, így beállították a későbbi 1-1-ás végeredményt. Schön Szabolcs (FC Dallas) a 46. percben lépett pályára.

Gólszerzők: Wondolowski 34’ ill. Obrian 42’

Kiemelt kép forrása: nemzetisport.hu