2021. november 19. péntek:

SV Horn- FC Liefering 2-3:

Az osztrák másodosztály 15. fordulójában érvényesült a papírforma. Ugyan a hazai együttes már az első félidőben megszerezte a vezetést, ezt követően a következő félidőben is szereztek még egy találatot. Végül hiába álltak vezetésre, a vendégek a 3 gólt szereztek a második játékrészben, ezzel megfordították és megnyerték a találkozót. Major Sámuelt (FC Liefering) a 60. percben cserélte be vezetőedzője.

Gólszerzők: Cosgun 28’ Yilmaz 52’ ill. Dorgeles 61’ 67’ Guindo 88’

Austria Wien II – Austria Lustenau 1-4:

Mester Csabáék hazai pályán bukták el a három pontot. Az első pillanattól kezdve dominálni tudott a Lustenau és sorra alakítottak ki helyzeteiket. A 8. percben a hazaiak szabálytalankodtak a 16-os belül, aminek köszönhetően a vendégek büntetőrúgáshoz jutottak, amit Tabakovic értékesíteni tudott. Ezt követően még 3 találat született a zöld-fehérek jóvoltából. Mester Csaba (Austria Wien) a kezdőben kapott helyet, majd 62. percben lecserélték.

Gólszerzők: Tabakovic 8’ (Büntetőből) 90+5’ Guenouche 77’ Tiefenbach 90’

2021. november 20. szombat:

Dunaszerdahely- FK Senica 1-0:

Szlovák bajnokság 15. fordulója jól alakult a magyarokkal a soraiban felálló Dunaszerdahely számára. Az első pillanattól mezőnyfölénybe kerültek, több helyzetet is sikerült kialakítani, azonban a gólra egészen a második félidőig kellett várni. Amikor egy remek helyzet kihasználásnak köszönhetően megszerezték a vezetést és beállították a későbbi 1-0-s végeredményt. Schäfer András végigjátszotta a találkozót, Hahn János a kezdőben kapott helyet, majd a 65. percben lecserélték. Kalmár Zsolt és Szendrei Ákos továbbra is sérültek. Mind a négyen a Dunaszerdahely játékosai.

Gólszerzők: Moumou 68’

1899 Hoffeinheim- RB Leipzig 2-0:

 A papíron gyengébbnek számító Hoffeinheim 2-0-s győzelmet aratott Leipzig felett. Hiába kapott mindhárom magyar helyett a vendégek kezdő csapatában, nem sikerült így sem a pontszerzés. Már a 12. percben egy remek támadásnak köszönhetően megszerezték a hazaik a vezetést, amit aztán a második játék részben megdupláztak. Ezzel pedig megnyerték a találkozót. Gulácsi Péter és Willi Orbán végigjátszotta a találkozót. Szoboszlai Dominik a kezdőben kapott helyet, majd a 71. percben sérülés miatt le kellett cserélni.

Gólszerzők: Samassekou 12’ Dabbur 68’

FC Union Berlin- Hertha BSC 2-0:

A berlini derbin izgalmasnak ígérkezett mindkét együttes számára. Kék- fehérek sokkal nagyobb arányban birtokolták a labdát, passzok számában is jeleskedtek, de mind, hiába mert nem sikerült pontot menteniük. Ugyanis a hazaiak már az 8. percben megszerezték a vezetést, majd utána nem sokkal még egy gólt vágtak az ellenfél kapujába. A mérkőzés 2-0-s hazai győzelemmel zárult. Dárdai Márton (Hertha BSC) végigjátszotta a találkozót.

Gólszerzők: Awoniyi 8’ Trimmel 30’

Philadelphia Union- New York Red Bulls  1-0:

A válogatott szünet előtti döntetlen után ismételten nyerni tudott hazai pályán Gazdag Dániel együttese. Mindkét csapat alakított ki helyzeteket és sokáig úgy tünt, hogy döntetlennel fog zárulni a találkozó. Azonban a hazaiak a hosszabbításban gólt szereztek, ezzel pedig megnyerték a találkozót. Gazdag Dániel (Philadelphia Union) végigjátszotta a találkozót.

Gólszerzők: Glesnes 120+3

Sporting Kansas City- Vancouver Whitecaps 3-1:

Az amerikai bajnokság rájátszásában fölényes győzelmet aratott a Sporting Kansas. Már a 17. percben sikerült megszerezni a vezetést Shelton jóvoltából, hiába sikerült kiharcolni a vendégeknek egy büntetőrúgást, a hazaiak a második félidőben 2 góllal válaszoltak rá, ezzel pedig megnyerték a találkozót. Sallói Dániel (Sporting Kansas City) végigjátszotta a találkozót.

Gólszerzők: Shelton 17’ Isimat-Mirin 45+3 Zusi 58’ ill. Dájome 39’

2021. november 21. vasárnap:

Kasimpasa- Faith Karagümrük 1-3:

A válogatott szünet első mérkőzés nem alakult jól Varga Kevin együttesének. Hibát hibára halmazott a hazai csapat, az első játékrészben büntető rúgáshoz jutatta a vendégeket, akik, ezt pontosan értékesíteni tudták. Majd pár perccel később megduplázták előnyüket. Emellett sikerült számos helyzetet kialakítania a Kasimpasanak, azonban mind hiába és nem tudták otthon tartani a három pontot. Varga Kevin (Kasimpasa) a kezdőben kapott helyet és 60. percben lecserélték.

Gólszerzők: Erdogan 32’ ill. Brecka 8’ (Öngól) Karamoh 20’ Pesic 27’

Sc Freiburg – Eintracht Frankfurt 0-2:

A tabella harmadik helyén álló Freiburg otthonában lépett pályára a Frankfurt. A vendég együttes 2 gólt vágott az elő játékrészben az ellenfél kapujába, sokáig úgy tűnt egyenlíteni vagy akár nyerni is tud a Freiburg. Erre végül nem került sor és 2-0-s vendég győzelemmel zárult a találkozó. Sallai Roland (Freiburg) a 69. percben lépett pályára.

Gólszerzők: Lindstrom 34’ Kostic 43’

Omonia Nicosia- Aris Limassol 3-0:

Ciprusi bajnokságban szereplő Omonia Nicosia fölényes győzelmet aratott hazai pályán. Sokkal több helyzetet alakítottak ki, labdabirtoklásban is jeleskedni tudtak. A csereként beállt Lang Ádám pedig az első félidő hosszabbításában gólt szerzett, amivel hozzájárult a 3-0-s hazai győzelemhez. Lang Ádám (Omonia Nicosia) a 22. percben lépett pályára.

Gólszerzők: Scepovic 28’ (Büntetőből), Lang 45+3’ Duris 90+8 (Büntetőből)

FSV Mainz – FC Köln 1-1:

Mainz remek formában van az idei szezonban, hétről hétre egyre jobb játékot mutatnak. Ez most sem volt másképp. A kezdősípszót követően mezőnyfölénybe kerültek, számos helyzetet sikerült kialakítaniuk. Hamar megszerezték a vezetést, de nem sokkal később a vendégek egyenlíteni tudtak. Amivel aztán beállították az 1-1- es végeredményt. Szalai Ádám (Mainz) 77. percben lépett pályára.

Gólszerzők: Burkardt 41’ ill. Özcan 47’

Kiemelt kép forrása: nso.hu